csepegtető öntözés tervezése

Csepegtető öntözés tervezése: amire oda kell figyelni!

Az, hogy mennyibe fog kerülni a kert megépítése, sok mindentől függ. A kertépítés ára akkor kapható meg a legkönnyebben, ha már tisztázva van az öntözőrendszer kérdése, tehát az, hogy milyen fajta mellett dönt a tulajdonos. Teljesen világos, hogy manapság már minden kertnek alapvető része kell legyen a locsolórendszer. A szakemberek manapság már nem is találkoznak olyan helyzetekkel, amikor a megrendelő visszautasítja a rendszer telepítését vagy nem is akar hallani róla. Nyilván a kertépítés ára magasabb akkor, ha kell az automata locsolórendszer, de az is biztos, hogy ezzel csodálatos lesz a kert, fáradalmak nélkül. Akik persze tudják, hogy miről is van szó, nem ijednek meg attól, hogy a kertépítés ára nem alacsony. Tisztában vannak azzal, hogy gyönyörű kertjük lesz éveken keresztül úgy, hogy szinte a kisujjukat sem kell mozdítsák ezért. A legtöbb ember azért bízza a kertépítést szakemberre, mert egy precízen megtervezett és megépített zöld övezetre vágyik, amivel kapcsolatban az érthető elvárása az, hogy nagyon szép legyen. Ez érthető is, hiszen rengetegen szeretnék azt, hogy az otthonuk mellett a lakókörnyezetük szebbé váljon. Hiába mutatós a ház, ha a kert el van hanyagolva. Mivel a kertépítés ára egyre alacsonyabb lett manapság, a technológia fejlődésének köszönhetően, ezért gazdaságos módon változhat a kert a ház természetes előszobájává. Rengetegen döntenek a csepegtető öntözés tervezése mellett. Ekkor is tanácsos szakemberre bízni a munkát, aki számos szempontot figyelembe vesz a tökéletes végeredmény érdekében. Nagyon fontosak a terület méretei, a növényzete, a talaj- és terepviszonyok, a napos és árnyékos felületek megoszlása, esetleg az uralkodó széljárás, valamint a vízforrás pontos ismerete. Ezek azok a tényezők, amelyek a leginkább meghatározzák azt, hogy milyen megoldások mellett érdemes dönteni és milyen öntözőrendszer kell. Sokszor a csepegtető öntözés tervezése adja a legtöbb előnyt. Nyilván a fent említett szakmai szempontok szerint figyelembe veszik a kertmesterek a kliens igényeit is a csepegtető öntözés tervezése során, számos lépésnél.