Fényt hoz életébe a LED panel lámpa

Korunk nagy találmányai között, a világítás terén is nagy változtatásokra került sor, amely újítások pénztárcabarát fényt hoznak az életünkbe. Ennek a sporolós fényáradatnak az egyik legnagyszerűbb eszköze az E27 izzó, amely gond nélkül becsavarható a hagyományos wolframszálas izzók helyére, hiszen tökéletesen illeszkedik a foglalatba. A fényerő nem változik, csupán annyi különbség vevődik észre, hogy a havi villanyszámla olvasásakor mosolyra derül az arcunk az alacsony számok láttán. Az E27 izzó LED technológiájának köszönhetően mérföldekkel kevesebbet fogyaszt hagyományos társánál, emellett a 15000 órás élettartam, a környezetbarát alapanyag használat, valamint a gyártó által vállalt két éves garancia sem elhanyagolható szempont, ha éppen lecserélni készülünk kiégett villanykörtéinket.

Az E27 izzó több változatban is megtalálható, úgy formavilágban, mint fényerőben. A 3 Wattostól, amely egy hagyományos 25 Wattos égő fényerejével egyezik, egészen a 100 W-s wolframszálas izzók erejével vetekedő LED izzók is kaphatók. Érdemes a ledes megvilágítás mellett dönteni, úgy otthonunkban, mint az irodában vagy akár az udvaron is, hogy takarékosabban élvezhessük azt a fényt, amire szükségünk van.

A másik nagy találmány a LED panel lámpa, ami egyre inkább leváltja a hagyományos világítást. Ebben a világítótestben párhuzamos LED égők sorakoznak, amelyek egyenletes és homogén fénykibocsájtást biztosítanak a prizmaszerűen kialakított plexi felületnek köszönhetően. A LED panel lámpa több méretben és formában is megtalálható, mint például a 60×60 cm-es verzió, a 30×120 cm-es kialakítású, vagy a kör alakú LED panel lámpa.

A megvilágítás ezen formája tökéletesen alkalmazható irodák, vagy háztartások körében is, hiszen használat közben csekély hőt termel és ha belenéznek sem okoz káprázatot. Az előnyök hatalmas sorába még a színhőmérséklet választhatósága is megtalálható, Ön dönti el, hogy a barátságos sárga, a hagyományos fehér, vagy a kékes tartományba húzó fénnyel rendelkező LED panel lámpa világítsa be takarékosan az otthonát.