• csü. ápr 18th, 2024

Ne a telefonnal foglalkozzunk vezetés közben

Bynemadmin

okt 27, 2021

A telefon életünk, mindennapjaink, vagy inkább lassan már minden pillanatunk és tevékenységünk részévé vált. Szinte nincs is olyan tevékenység, ami mellett ne néznénk, vagy nyomkodnánk a telefonunkat párhuzamosan. A telefont nézzük a wc-n ülve, munka közben, a baráti találkozókon, evés közben, sőt van, aki a moziban, színházi előadás alatt is rápillant, vagy éppen egy meghitt romantikus pillanatban sem a párjára koncentrál, hanem a mobilját bűvöli. És sajnos a telefon vezetés közben is előkerül, sok balesetet okozva ezzel. Egy telefontartó autó kiegészítő beszerzése már sokat segíthet a helyzeten. Hiszen a telefontartó autó fix helyen rögzíti a mobilunkat, így legalább az nem vonja el a figyelmünket, hogy a telefonunk után kutatunk, ha az pittyen egyet vezetés közben. Jó lenne, ha legalább a vezetés idejére mellőzni tudnánk a telefonunkat, de azt kell mondjuk, hogy ez szinte ma már lehetetlen. Sokan a telefon navigációja alapján tájékozódnak és a segítségével jutnak el A pontból B-be. A telefonunkat kapcsoljuk be, ha a dugóban ülve zenét vagy podcast beszélgetést hallgatnánk. Sokan vezetés közben az értékes idő alatt akár több telefonbeszélgetést is lebonyolítanak. Ilyenkor is jól jön a telefontartó autó eszköz, hogy egy helyen,fix helyen legyen a telefon. A telefontartó autó tárgy segít abban, hogy a mobilunk ne mozduljon el, ne essen le, könnyen és gyorsan rögzíthető legyen a vezetés egész ideje alatt.

Vélemény, hozzászólás?