Porckorongsérv gyógyítása, de hogyan?

A porckorongsérv a köznyelvben gerincsérvként ismert, és már-már népbetegségnek számít. Ez a fajta betegség, a lakosságot 1 és 3 százalék között érinti és főképpen a idősebb korosztályra jellemző. A porckorongsérv gyógyítása napjainkban már 80-90 %-ban eredményesen kezelhető. Legtöbb esetben a porckorongsérv gyógyítására a műtét választják, ám nem minden esetben szükséges szike alá vetni magunkat, főleg ha időben vesszük a test figyelmeztetését, és az apró jelzések esetén eljárunk masszázsra, tornára, figyelünk a helyes testtartásra. A porckorongsérv gyógyítása esetében, vagy az esetleges műtéti beavatkozás után meg kell, tanulunk, azt, hogy hogyan kímélhetjük gerincünket, például oda kell figyelni a hirtelen mozgásokra, ne emeljünk hajlott gerinccel. Egy gondolat erejéig megkell jegyezzük, hogy a betegség kialakulásának lelki okai is lehetnek. Például, ha túl sokáig cipeljük a számunkra kellemetlen vagy fájdalmas lelki problémákat, azok súlya alatt szó szerint megfájdulhat a hátunk. De a lelki rugalmasság hiánya is gyakran szerepel a gerincsérvet kiváltó lelki okok között. És ezek a túlságos merevségek, a lazaság hiányából fakadnak. Vizsgáljuk meg lelkünket, menjünk sportolni és búcsút inthetünk a problémáknak.