• sze. szept 27th, 2023

Kedvező lakókonténer árak

Bynemadmin

jan 1, 2018

Úgy döntöttünk párommal, hogy idén nem alkuszunk meg és télen is használni fogjuk a telket, akármilyen hideg is van, mert imádjuk a természetet és egyszerűen nem tartható állapot, hogy hónapokig ne ébredjünk madárcsicsergésre és ne lássuk a völgy túloldalán legelésző őzeket, csíkos kis malackákat, mint anyjuk árnyékában huncutkodnak.
A baj csak az, hogy eddig még nem sikerült semmilyen ingatlant, vagy ingatlan szerűséget felhúznunk. Mivel csak nyárom használtuk ki a helyet, megelégedünk egy sátorral, vagy szép időben a csillagok alatt aludtunk, legtöbbször egy kellemes tábortűz mellett.
A jelenlegi sátrunk, bár nagyon szeretjük, nem igazán alkalmas téli táborozásra, túl kicsi, hogy sátorfűtést használjunk, az pedig még jó hálózsákkal sem igazán komfortos, hogy csak a testünk melegével fűtve aludjunk.
Új sátrat nem akarunk, tök felesleges, ráadásul, ami jó, az elég borsos áron van, így valami olyasmire gondoltunk, ami folyamatosan ott lehet, mint egy kis házikó, de könnyen kivitelezhető és lehetőleg ne legyen nehéz az engedélyeztetése.
Kicsit utánajártam, milyen lehetőségeink vannak, és találtam egy céget, ahol a lakókonténer árak elég kedvezőek és DIY mániásként azonnal megláttam benne a lehetőséget.
Mivel nekünk nincs villany, sem gáz, a víz pedig kútról megy, a még olcsóbb öltöző konténer árak is vonzanak, majd átalakítom, ami nem tetszik, de nem biztos, hogy az öltöző konténer árak tényleg megérik a spórolást, majd eldöntöm.
Ha titeket is érdekelnek a lakókonténer árak, én a Konténer Királyt választom, nézzetek körül náluk, nagyon jó kis csapat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük